Nem hozza a sötét az álmot.
az éjszaka sem,
ahogy mered a szem a csillagokba
és a sötét hozza a csendet,
ami félelmetesebb mint a sóhaj,
pedig ha csak várni kellene,
ólmos perceket múlni látni,
nem ezerszer nyitogatni az ablakot,
és a semmi,
ahogy ékként kúszik bele a jövőbe,
mint a lassan növő folyondár,
a torok köré.
még nem érezni, de már fogy a levegő.
Elmúlt az illat, mintha
az égi parfümgyáros ködből
permetezte volna arcomba,
ami felszáll a napba,
közben a lélek szilánkjai
szögelik arcunkra a mosolyot:
jól vagyok, hazudja a száj.
és elveszett az ürességben
az üvöltés.
Tetszik
0
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.