Egy párhuzamos univerzumban, ahova
mostanában álmom visz,
az én ugyanúgy rebben, és
fekszünk a fűben ketten,
felettünk a csillagok ragyognak,
a sötét kirajzolja merre fénylik
a tejút miközben a kezed fogom és fontoskodva
mutatom hol fénylik a Nyilas és az Sas.
Ebben az univerzumban nem harapjuk el
azt a szót, hogy
szeretlek
mert -ugye - akkor a hazamegyünk,
az mi vagyunk és nem más,
és amikor a sokadik látomásból felébredve
érzem: ez nem az a világ,
farigcsálom magam, hogy
meddig mehet a remény, hova
csúcsosodik az engedély, a te,
talán csak magunk leszünk egy
estére, és holnap azok vagyunk akik
voltunk tegnap is, vagy maradjunk ott,
ahol látom, ahol nem én vagyok ott,
pedig mégicsak te vagy
aki hozzám bújsz
ebben a csodálatos
párhuzamos univerzumban.
Tetszik
0
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.