Mit tennék, ha melletted ébrednék
reggel, a lepedő sercen ahogy fordulsz,
ahogy kicsapódik szemem, úgy kondul
vészharang: a tegnap, s eszmélnék.
Ahogy zuhanunk az égből, arcunkra
pírt rajzol a nap és a félelem: bocsánat
rebegné szánk, de hangunk a szótól elszárad
leeresztett fejjel fordulunk magunkba.
De ha már engedve a kísértésnek
összefonódott minden tagunk éjnek
évadján, miért nem lehet örülni?
Ha már kijutott a boldogság mámora
Ha megszűnt minden körülöttünk egy napra,
Miért nem lehet a jót megbecsülni?
Tetszik
0
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.