S télre ha fordult, de
szemed behunyod, Nő a tér:
örvénylik körülötted
hang, zaj, s ki pillanatra fél
riadtan nyit szemet, rebben a fénybe
a pillanat csodája tova.
Ahogy visszanéz, csukódik az ajtó,
marad az őrület, az illata.
Tetszik
0
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.