Végezetül nem maradt semmi.
Mint a reggeli ébredés ahogy
szertefosztja az édes álmot, oly
hirtelen maradt csak a keserűség,
fájdalom, veszteség.
Idegen helyen összekuporodva
a sötétbe nyitott szemmel érezni,
ahogy nyilal a szív, szárazon
meredni a semmibe, némán
zihál a torok, nem jön a reggel.
Tudni, nincs tovább, nincs még egyszer
Tudni, engem többet nem ölel
Tudni mire vágyok, hiába mondtam,
a szó elszállt, a papír megkopik.
De mégis, ott legbelül ajándékot kaptam.
Visszakaptam egy darabot magamból: hitet
Hitet magamba - belőled
Hogy tényleg boldog lehetek.
És mellé kaptam erényt is gyakorolni:
türelemre inteni magam, tudni hogy ha várok
elém állsz valamikor, jutalom lesz a nap,
jutalom mindenért a szeretet.
Addig viszont vándorlunk mindketten.
Eddig tartott az első fejezet.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.