Lassan kel föl
néma magányában a nap,
fényét csíkokban engedi be
a résre eresztett
redőny köze,
míg mögötte az ágyban már
csak te alszol, én
nézem a saját boldogságom,
és nem értem
hogy kerültem a magam helyére.
Nem oszlik a puha csend,
a tegnap illata zár körbe,
mutatja, hol ért össze a lélek
és mily kecses az a pillanat
ami lehet soha nem születik meg,
csak legbelül
miközben hajnalban, pár szóban
próbálok eljutni a csodáig
reménytelenül.
Tetszik
0
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.