föl-föl riaszt az éjszaka,
ahogy álmodom: átölellek
némán, s ahogy nyílik
szemem, tolul a keserűség,
majd
akad meg a hang.
Némán ölellek tovább,
nézlek, s nem hiszem:
bújva alszol, ahogy
annyi ideje várom.
S bárcsak el ne telne
az éjszaka, ahogy én sem
telek a káprázattal, hogy
fáradt reggelen, mosollyal
töltse meg a szobát a fekete
illata, gondtalan gondolata,
ahogy annyi idő óta várom,
képzelem, a sötétből képzelem,
egy kicsit boldogságba tértem.
(Augusztus 27)
Tetszik
0
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.